Virágom, világom

Néhány hete már küzdök saját magammal. Kicsit elúsztam magamtól, és nehéz visszatalálnom ahhoz a mindig pozitív Eszterhez, aki voltam néhány héttel ezelőtt. Pedig annyi jó dolog történt velem: írom és lassan a nyilvánosság elé is tárom ezt a blogot, elindult az ékszeres vállalkozás, és sorban kapom a sok szeretetteljes visszajelzést tőletek, amiért nagyon hálás vagyok!  Napi 2 órát sportoltam, hulla-hoppoztam, gyalogoltam, ezzel sikerült kicsit az alakomat is visszanyernem, szóval tényleg minden jó volt. Aztán kaptam néhány beutalót különféle orvosi vizsgálatra, ami miatt sokat idegeskedtem, mi lesz az eredmény, jól beparáztattak, és ennek következtében szép lassan saját magamat sikerült lelkileg leépítenem annyira, hogy egyszerűen nem sikerült önmagamra visszatalálnom, pedig a vizsgálatok szerencsére nem hoztak rossz eredményeket.  De valahogy mégsem volt az igazi. Még a sportot is abbahagytam. 

A rajzolás mindig segít, ezért ragadtam filcet újra. Ez a rajz 3 napig készült. Nem tudtam megint, mi lesz belőle.

De ahogy teltek az órák, sorban alakultak a kezem között a minták, és lassan rájöttem arra, hogy újra visszatértem egy régen sokat rajzolt motívumra, a virágokra.

A virágoknak történetük is van, amire korábbi rajzolásaim során jöttem rá, amikor bármilyen vonalat is rajzoltam, a vége virághalom lett, így sokáig gondolkoztam rajta, mi lehet ennek az oka, aztán egyszer csak megfejtettem. 

A szüleim sajnos már nem élnek, de édesanyám imádta a virágokat. Mindig és mindenhol virágok vették körül, ha elment valahová, tuti, hogy néhány virágmaggal, vagy palántával tért haza.  "Virágot lopni nem bűn" cseng a fülembe a hangja, - mennyire jó lenne még most is hallani! 

Halála után az édesapám is vitte tovább ezt a virág imádatot. Ha volt egy virágom, ami nálam már halálra ítéltetett, elvervadt, mielőtt kidobtam volna, ő valahogy mindig megmentette, és láss csodát: nála ezer színben, millió virággal pompázott ki újra. Nem tudom hogyan csinálták, ez volt az ő varázslatuk. 

Ebben a lelkiállapotomban sokat jártak a fejemben, milyen jó lenne csak beszélgetni velük, tanácsot kérni, megmutatni, elmesélni dolgokat, eldicsekedni a gyerekeimmel, a családommal, az eredményeimmel, a gyógyulásommal. Hitet és erőt meríteni belőlük. Sajnos ezekre már nincsen lehetőségem. A rajzaimon keresztül azonban kapcsolódtam hozzájuk. Ez az én virágos titkom lett. 

Ahogyan ez a kép alakult a kezeim között, ahogy cikáztak a fejemben a gondolatok, emlékeimből táplálkoztam, és szépen lassan magamat is kivirágoztattam. A lelkem darabjai elkezdtek megint összeállni,  és sikerült a rossz, negatív gondolatokat kigyomlálni. Akár ezt a virágoskertet... 

Tudom, hogy ez a rajzterápia nem egy csodaszer, mégis mindig úgy érzem, hogy a legnagyobb segítségem a gyógyulásom útján. Újrakezdtem a sportolást, tovább írom és lassan már tényleg meg is osztom a blogot, készülnek az ékszerek és ezer meg ezer új terv van a fejemben, ami megvalósításra vár.

A testünk legnagyobb gyógyítói MI MAGUNK vagyunk! Hiszem, hogy mindenki számára van megfelelő terápia ahhoz, hogy önmagát gyógyítani tudja. Csak rá kell találni. Én szerencsés vagyok, mert megtaláltam. Köszönöm, hogy velem tartasz az utamon! Remélem, hogy számodra is hasznosak ezek a gondolatok!