Negyedik...

Elmúlt lassan egy újabb stroke-szülinap. És már nem is stresszeltem rá. Olyan nap volt, mint a többi másik. Lassan kezdek hozzászokni. Lassan újra el merek kezdeni ÉLNI. Szerencsés vagyok. Mert túléltem. Négy év eltelt, és össze sem tudom foglalni, hogy mennyit változott az életem ez alatt a négy év alatt. Lassan halványul az emlékképe annak a reggelnek. 2021. október 8.... 

Bár néhány érzést nem tudok kitörölni... Amikor a kezemet úgy láttam magam mellett, mint egy szellem kezet. Mintha levágták volna és mellettem sétálgat. Ahogy beszélek, és azt gondolom minden szavam érthető. Aztán egyszer csak már nem emlékszem a nevemre. Arra sem, hogy hol lakom. Lassan arra sem, hogy ki vagyok. Fentről látom magamat, kívülről. Mintha a saját szellemem lennék. Erre például határozottan emlékszem.
A kórházra is. A "mondjon F betűs szavakat"-ra is. "fűfavirág ja, a virág nem F betűs..." CT, vérvétel, még több vérvétel, én pedig csak nézem magamat kívülről, beszélek én, csak már nem értik. Félek.
"Ha lecsukom a szemem nem kelek fel holnap... " Tisztán emlékszem ezekre a gondolatokra. Rossz volt magamat kívülről látni. Hogy nem tudok tenni ellene, és mindez velem történik. 
A kórházban nem tudtam, hogy elszállt a jobb oldalam. Nem tudtam, hogy nem érzek. Milyen csodás találmány az emberi agy. Simán átvert. Mert amit láttam, azt "éreztem". Pedig dehogy! 
Otthon aztán jött a felismerés. Teljes jobb oldalban semmi érzékelés. Sem hideg, sem meleg. Nincs tapintásom. Nem érzem a számat, a fogaimat, a karomat. A jobb kezemen a három középső ujjam mintha egy lenne. Nem tudom melyik-melyik. Az össze-vissza vagdosott, megégetett ujjak. Már alig van ujjlenyomatom :) 

A beszéd is elszállt. És az írás is. A betűk összekeveredtek, a számok meg mintha mindig más alakot öltetének. Mint egy rosszul bekötött kapcsolási rajz. Úgy működtem. Az idegszálak össze-vissza a fejemben.  Én meg csak féltem, hogyan tovább? De mit számít mindez! Hiszen ÉLEK! 

És jöttek a segítő terápiák. A BEMER, a neurografika, hogy újra tudtam fűzni 2 év után. Hogy kirajzoltam magamból minden félelmet, fájdalmat. Mindent magamtól tanultam meg. Magamat gyógyítottam. A futópadon sétálva a TV-re kivetített dalszövegek "éneklésével" hamar visszajött a beszéd. Most már csak akkor keveredem bele, ha sokat beszélek. A betűkkel még vannak harcaim, mert néha összekeverednek. A számok továbbra sem a legjobb barátaim, mert csalafinták és felcserélődnek, vagy másnak láttatják magukat, mint ami az én fejemben van. De nem bánom. Együtt élek velük. Szeretem őket. Mert ÉLEK. 

Ez a negyedik év annyi újdonsággal érkezett meg, hogy csak kapkodtam a fejemet. És mintha megint csak kívülről látnám magamat. De ez most jó. Jó látni, hogy született egy új ESZTER. 
Aki új ismerősöket szerez. Aki vállalja magát. Aki elfogadta a göndör haját. Aki megbékélt a testével. Akit már nem zavarnak (annyira) a jobb oldali hiányosságai. Aki békét kötött a késekkel. Aki eltette a ragtapaszt a fiókba, mert már egyre ritkábban van rá szükség. Aki újraindította  a családi pékséget, és megtanította magának, hogyan nyúljon úgy a kenyértésztához, hogy ne ragadjon, mint a csiríz, mert nem tudja elengedni.
Aki összeszedte minden bátorságát, és részt vett egy kisfilm forgatáson, ahol túlélőként mesél sorstársainak a rajz gyógyító erejéről. (A kisfilmet hamarosan láthatjátok majd.)
Aki saját kezűleg készített el két honlapot. (https://szeretetekszer.hu/ , https://neurografirka.hu/ ).
Aki egyszerre üzemeltet a magán oldalán kívül még 4 üzleti Facebook oldalt. 
(SZERETET-ÉKSZEREK, SZERETET-ÉKSZEREK VIP CSOPORT , SME-ART NEUROGRAFIRKA , SME-ART NEURGRAFIRKA VIP CSOPORT 
Akinek lettek új követői. Akinek lett egyszerre két kis "üzlete" is. Aki büszkén mutatta be, hogy a rajzokból születhetnek termékek. Pólók, táskák, faliképek. Azért, hogy másnak is adjon erőt.
A Szeretet-ékszerek pedig egy örök szerelem marad. És köszönöm, hogy ti is szeretitek. Köszönöm, hogy a sok tucatáru helyett az én kis ékszereimet viselitek. És felismeritek az utcán, ha egy másikkal találkoztok. Mérhetelenül jól esik! 

Az új Eszter lassan elkezdett előjönni a fényre, és elkezdett egy segítő utat. Magának és másoknak segítőt. Mert a rajz, NEUROGRAFIRKA születése után megkezdődtek a kalandok. NEUROGRAFIRKALAND. Nyáron sokan kipróbáltátok. Rajzoltunk és rajzoltunk, közben beszéltettünk, és észrevétlenül oldódtak ki a blokkok. Segítő rajz. Nekem és Neked. Imádtam a gyerekekkel rajzolni. Annyi kincs van a lekükben. És annyi tudás. Szeretem ezeket az órákat. 

Hálás vagyok a családomnak az összes segítőmnek, régi és új barátomnak. Boldog vagyok és hálás minden napért, amit megélhetek. Hálás vagyok a sorsnak, az őrangyalaimnak, hogy velem voltak, és segítettek túlélni. Nem lett minden tökéletes. De elfogadom magam az agyalágyultságommal, a hibáimmal, az esetlenségemmel. Megváltozott az életem. A stroke többet adott, mint amennyit elvett. Azt érzem, most vagyok igazán utamon. Tartsatok velem ti is! Annyi ötlet vár még megvalósításra.
 A gyógyítód TE magad vagy! Ezt elhiszem, és a magam példájával be is tudom bizonyítani. Gyógyítók vagyunk a saját utunkon. Ez az én hitem. Köszönöm, hogy olvastad!