A kezdet 

2021. október 8-án örökre megváltozott az életem. Az életünk. 

Csontkovácshoz indultam reggel,  odaérve azt tapasztaltam, hogy egyszer csak mintha "eltűnt" volna a kezem, nem éreztem a karomat, és egy rövid idő múlva már alig tudtam beszélni, azt is érthetetlenül. 

Nem jutottak eszembe szavak, nem tudtam a nevemet megmondani, nem tudtam hol születtem, és kis idő múlva olyan volt, mintha kívülről láttam volna magamat. 

Szerencsére a csontkovácsom hamar felismerte a helyzetet, és néhány perc múlva már vitt is a férjem a kórházba, a sürgősségire.

Első kórházi élmények 

A sürgősségi ellátó orvosok előtt le a kalappal, egy pillanat alatt a CT-ben találtam magamat, majd különböző vizsgálatok következtek, és állandóan F betűs szavazat kérdezgettek tőlem. Eddigre már nagyjából a világomról nem tudtam, teljes külső szemlélője voltam a saját életemnek. 

Felvittek az őrzőbe, és infúziós kezelést kaptam szerencsére, mert az állapotom kicsivel később rosszabbodott, és ezt a kezelést egy idő és állapot szint utàn már nem kaphattam volna meg... Így utólag is nagyon hálás vagyok a doktornőnek a döntéséért. 

Egyetlen emlékem erről az időszakról mindössze annyi, hogy folyamatosan az járt a fejemben, hogy le ne csukjam a szememet, mert nem nyitom ki többé... Halálfélelmem volt. Mi lesz a két gyerekemmel? Mi lesz a családommal? Hogyan tovább? Lebénulok? Megmaradok egyáltalán? ..... Megmaradtam. 

Másnap... 

Másnap ébredés után örömmel vettem tudomásul, hogy élek. Mindenem megvan, lélegzem, kapok levegőt, működik mindenem. Gondoltam én :) Kikötözve a kórházi ágyon töltöttem el négy napot, közben kaptam még több infúziót, jöttek orvosok, de nem nagyon kérdezgettek és nem nagyon adtak információt, hogy mi lesz velem. Én azt gondoltam, minden funkcióm működik. Még enni is tudtam. Ilyen finom kórházi kosztot már régen ettem. A negyedik nap estéjére már WC-re is el tudtam menni önállóan, mert megszabadítottak a kötelékeimtől. 

6 nap kórház 

Neurológiai osztályra kerültem, ahol végre önállóan tudtam létezni, jöttem, mentem, ettem a "finom" kosztot, próbáltam minél szebben kommunikálni, bár furcsa volt néhány dolog, pl. a telefonomon nem tudtam jól üzeneteket írni, azt hittem elromlott a telefonom:) a szövegek, amiket írtam össze-visszaságok voltak. De büszke voltam magamra, hogy milyen szépen tudok villával és kanállal enni.  A 6. nap reggelén éreztem meg először az ízeket. Addig nem volt ízlelésem :) Azért volt hát olyan finom minden kórházi étel :) 

Végre otthon... Tünetmentes! Tünetmentes??

A kórházi zárójelentésemen az szerepelt, hogy TÜNETMENTESEN távoztam. Ehhez képest otthon néhány nap alatt tudatosult bennem, hogy ez nagyon nem így van...  Ami van helyette:

- Sérült beszédközpont, azért nem tudtam rendesen formálni a szavakat, és ha sokat beszélek, ezzel a mai napig gondom van.

- Sérült írásközpont, azért keresgéltem és cserélgettem a betűket a kórházban, és azért nem tudok még mindig rendesen írni a mai napig

- Keverem a számokat, ezért fordulhatott elő velem, hogy a mérleg 74 kg-ot mutatott, de amikor én leolvastam szerintem az 34 :) 

- A teljes jobb oldalamból hiányzik az érzékelés mind a mai napig. Ezért nem érzem a fogaimat a számban, ezért nem tudok normálisan egy bögréből inni, aminek vastagabb a fala, ezért nem érzem a fodrásznál, hogy hideg vagy meleg víz folyik a hajamra...

-és ezért nem tudom mind a mai napig rendesen ellátni a munkámat, ami a 10 ujjas vakon gépelés, mert nem érzem a billentyűzetet az ujjaimmal, csak ha nézem, az meg már ugye nem vak írás :)

Hát ennyit a tünetmentességről...

Veszélyesen élni...

A kezemben lévő érzéketlenséget azért nem vettem észre, mert amíg koncentráltam arra, amit csinálok, láttam a szememmel, nem volt semmi gond, szépen lassan ügyesen mindent meg tudtam csinálni. Amíg odanéztem...

De abban a pillanatban, ahogy nem néztem, amit csinálok kezdődtek a gondok. Mert én azt gondoltam, hogy mindent ugyanúgy meg tudok csinálni, mint addig. 

Zöldséget hámozni, aprítani. Ennek következtében kb. kétnaponta szabtam össze magamat különböző méretű késekkel, vágtam el, égettem meg mindenemet szinte napi rendszerességgel. 

A ragtapasz és a kötszer minden helyiségben elöl van, hogy ha szükséges, kötözhessem magamat vele. 

Szerencsére ma már csak kb. kéthetente fordul elő, az is csak azért, mert elbízom magamat, hogy nekem már megy úgy is, ha nem nézem, hogyan darabolom a krumplit.

Hőérzet

Azt sem tudtam, hogy nem érzek hideget-meleget, egészen addig, míg a csap alá nem tartatták a kezemet úgy, hogy nem néztem oda... Azt sem éreztem, hogy folyik rá a víz, nem hogy milyen a hőfoka. 

Érdekes, mert a kórházban pl. ezek a dolgok egyáltalán nem tűntek fel, de utólag visszagondolva semmit nem érzékeltem. Talán jobb is, mert így arra tudtam koncentrálni, hogy mihamarabb kiengedjenek, nem pedig arra, hogy mennyi mindent nem érzek.

Ma már tudom, hogy mindent néznem kell, amit csinálok, és nem veszem ki a 200 fokon sült zsemlét puszta kézzel, csak azért, mert nem érzem, hogy tűzforró...

Ha benyúlok a csap alá, a karommal kezdem érezni a hőfok változását, az ujjaim még nem ilyen szerencsések.

Autóvezetés 

A tapintás és érzékelés kiesés miatt a manuális váltót sem tudtam és tudom azóta sem kezelni, így sajnos meg kellett válnunk az alig 5000km-t futott gyönyörű kis piros Suzukimtól.  De a szívem csak rövid ideig fájt, mert sikerült helyette vásárolni egy ugyanolyat, csak fehér és automata váltós. Imádom!

Érdekes, mert eleinte úgy vezettem, hogy tőből az egész karomat nem éreztem, hogy rajta van a kormányon, csak mindig megnyugtatott, hogy láttam, hogy fogom a kormányt. Nehéz lett volna nem látnom, mert fehéredésig szorítottam, hogy bizonyos legyek benne :)  Ma már jobb a helyzet, csak az ujjaimat nem érzem, hogy fogom a kormányt, a többi részét már érzékelem, vagy egyszerűen hozzászoktam, nem tudom. 

Vizsgálatok

Mivel a kórházból "félkész" állapotban bocsátottak haza, azzal, hogy önállóan menjek el neurológushoz, kardiológushoz, hematológushoz, hogy végezzenek el rajtam még néhány vizsgálatot, így több hónapos tortúra kezdődött. Az állami egészségügyben kb. fél éves várakozási idő van minimum, ezért Székesfehérvárra a Menta Házba jelentkeztem be a különféle kivizsgálásokra. 

Neurológusom az első vizsgálat óra dr. Tóth Tímea főorvos asszony, aki az állapotomat korántsem tartotta tünetmentesnek, és további kivizsgálásokat javasolt. A doktornő szakértelme, emberi segítőkész hozzáállása miatt a mai napig hozzá járok kontroll vizsgálatokra. Szívből ajánlom!

Kardiológusnál színultrahang, egész napos HOLTER viselés, nyelőcsöves szívultrahang kétszer, - egyszer Tatabányán, de mivel az értékelhetetlen volt, az egész tortúrát végigcsináltam még egyszer Budapesten - is.  Szerencsére a szívem rendben van, nem találtak eltérést, egy problémafaktor kipipálva. 

Hogy mi okozhatta a stroke-ot? Még ma sem tudni, és őszintén már nem foglalkoztat. Az előttem álló feladatokra koncentrálok, és nem a múlton rágódok, hogy mi miért történik, ez visz előre.

Hogy megtaláljam azokat a gyógymódokat, terápiákat, amik segítenek nekem a felépülésben, legyen az zeneszöveg olvasás, éneklés, hulla-hoppozás, Zumba, rajz, fűzés, sütögetés, bármi, amitől azt érzem, hogy jó hatással van rám, segít az életemben. 

Akupunktúra 

Hazajövetelemet követően szomszédom ajánlására kezdtem el járni Budapestre az Acu-Pointba Szabó Krisztiánhoz. Először hetente, majd kéthetente, most pedig már havonta járok hozzá kezelésre. 

A kezeléseken eleinte szinte semmit nem érzékelt a kezem, karom, szépen lassan ahogy halad előre az idő a stimulálások hatására egyre több mindent érzékelek. Pl. először még a tűszúrásokat sem éreztem, 10-es erősséggel ment a stimuláció, hogy egyáltalán valami apró érzékelés legyen. Mára sokat változott a helyzet, a karomon szinte mindent, lefelé haladva  kb. a tenyerem feléig érzékel apró ingerületeket. Itt tartunk most.  

BEMER terápia 

Azt szoktam mondani, nincsenek véletlenek. 

Az sem véletlen, hogy akkor botlik segítőkbe az ember, amikor a leginkább szükség van rá. Így volt ez nálam is. Madeirai utunk alkalmával ismerkedtünk meg Dórival és Zsolttal, akik felhívták a figyelmemet a BEMER készülékre, ami egy mikrokeringés-támogató eszköz.  A gépet meg is vásároltuk, és azóta is napi szinten használom. 

Hogy mennyire hatásos? 

Az első egy hét után az addig semmit nem érző kezemben egyszer csak megindultak apró bizsergések, csiklandozás, majd ugyanez a talpamban, a karomban is érződött. Néhány hét múlva az egész kezem bizsergett, ami nem volt egy jó érzés, de mi örültünk neki, mert azt jelentette, hogy dolgoznak az idegek, megindultak a "munkálatok".  (Ez nem fizetett reklám, csak egy információ, segítő szándék.)

A BEMER eszközről itt találsz további infókat.